PPO.hu portál

Autó, biztosítás, mobiltelefon, utazás, pénzügy, autópálya matrica, online hírek

Thesszaloniki, Észak-Görögország központja

Amennyiben Görögország mellett teszi le voksát utazása alkalmával, semmiképpen ne hagyja ki Thesszaloniki városát, mely az északi régió központjának számít, de méreténél fogva az egész hellén föld második legnagyobb városaként is számon tartják. Mindegy, hogy autóval, vagy repülővel érkezik az országba, ezt nyüzsgő nagyvárost érdemes felkeresnie. Számos történelmi nevezetességgel, híres épülettel, vallási emlékhelyekkel várja a látogatókat,de a híres piacról sem szabad megfeledkezni. Alapvetően elmondható, hogy Thesszaloniki hosszú városnéző túrákra épp úgy alkalmas, mint a görög kultúra megismeréséhez nélkülözhetetlen rendezvények és programok felfedezésére. 

A szinte már a város jelképévé vált Fehér Torony sokáig börtönként működött, és a janicsárok rengeteg foglyot végeztek itt ki, míg végül 1890-ben a zsidók fehérre festették azt, mintegy szabadságukat szimbolizálva. Hasonlóan nagy népszerűségnek örvend Galerius diadalíve, melyet a császár emeltetett sikeres hadjáratai emlékére.

A Szt. György rotunda ortodox templomként funkcionál, és szintén a jól ismert városkép elemének számít. Az Agiosz Dimitrosz bazilika monumentális méretei garantáltan magával ragadják az utazót, s Thesszaloniki híres piaca már csak ráadás a számtalan látnivaló mellett.

Ez utóbbi alkalmas arra, hogy igazi kuriózumokat szerezzünk be családtagjainknak, de a különleges finomságok, az egyedi ruhadarabok, lakberendezési tárgyak sem maradhatnak el a kínálatból. Thesszaloniki éjszakai élete, a tavernák sokasága, vagy a mulatók garantált élményt nyújtanak azok számára is, akik szeretnének belekóstolni a város ilyen kínálatába is.

Szólj hozzá